Viharos siker

Kelt: 2017.01.06 Cimoldal

Viharos siker Linda Castillo új regénye, a Vihar után a legújabb kötete a Kate Burkholder sorozatnak, melynek a főszereplője, Painters Hill-i rendőrfőnök. Kate amis gyökerei ebben az új könyvben is nagy jelentőséggel bírnak.

 A fiatal lány már reggel óta az útszéli bokrokba húzódva álldogált a painters hill-i kis patak hídjánál. Szíve várakozás közben a torkában dobogott, izgatottan leskelődött a sűrűből. Időnként megigazította a fején a jellegzetes amis fejkendőt, melege is volt, hiszen egyszerű fekete ruhája beszívta a nap minden sugarát. Tudta nagyon jól, amit most készül tenni, az egész életét megváltoztatja. A szülei kitagadják, a testvérei nem beszélnek majd vele többet, és a közösség – melyhez születése óta tartozott – megvetéssel fordul el tőle. De ő ezt mind nem bánta, mert a lelkében dúló szerelem bátorságot, és elszántságot adott neki. Tudta jól, hogy szép és boldog élete lesz a fiú mellett, aki feleségül akarja venni, az apró karikagyűrű is ott lapult már a kérője zsebében. A leány türelmesen várakozott, mert el sem tudta képzelni, hogy szerelme ne jöjjön érte. Időközben szép lassan besötétedett, és a fiúnak még nyoma sem volt…..

Az ohio-i kisvárosban – Painters Hill-ben – tornádó söpör végig, letarolva a környék tanyaházait, elpusztítva mindent, ami az útjába került. Egy összedőlt istálló alatt, a romeltakarításban közreműködő cserkészcsapat, emberi maradványokra lel. A kiérkező rendőrök, - köztük Kate rendőrfőnök – átkutatják a helyszínt, és a csontokon kívül, egy eljegyzési gyűrűre bukkannak a holttest mellett. Az áldozat kilétéről elképzelésük sincs, hisz közel 30 éve fekhetett már a fészer alatt. A gyilkossági szakértők bevonásával megkezdik a nyomozást, ami egyre érdekesebb tények elé állítja Kate-t. Az áldozat egy fiatal férfi, aki kegyetlen, és fájdalmas halált halt, miután kiléte is tisztázódik, szép lassan az is körvonalazódik, hogy köze volt egy környékbeli amis család leányához. A rendőrfőnök tudja nagyon jól milyenek az amisok, mennyire zárt közösséget alkotnak, hiszen ő maga is köztük nevelkedett, testvérei még mai napig is akként élnek. Szép lassan újabb nyomokra bukkan, ám a világtól elzártan élő közösségek nehezen nyílnak meg. Munkáját még jobban nehezíti, hogy valaki minduntalan el akarja tenni láb alól, céltáblának használva a lányt.

Napjainkban az amis közösség – konzervatív keresztények - kb. kétszázezer tagot számlál, legtöbben Pennsylvania, Ohio, és Indiana államban élnek. Minden technikai vívmányt elutasítanak, ezért is járnak még ma is inkább lovas szekérrel. De nem csak ezzel keltenek feltűnést az utakon, hanem jellegzetes öltözködésükkel is. Egyszerű, maradinak mondható ruhákban járnak, kerülnek minden feltűnő színt. A férfiaknak a szalmakalap, a nőknek a fejkendő kötelező viselet. Nem használják az elektromos áramot, házaikban mécsessel, vagy olajlámpással világítanak. Értékrendjük szerint a mai kor vívmányai túl büszkévé teszik az embert, és egy büszke ember hamar elfordul az istenétől. Zárt közösségben nevelkednek gyermekeik is, akik 18 éves korukban elhagyhatják a szülői házat. Világot láthatnak, élhetnek úgy, mint bármelyik 21. századi ember. Ezalatt az idő alatt megtapasztalhatják azt az életet, melytől addig elzárva tartották őket. Egy pár év elteltével aztán eldönthetik, hová szeretnének tartozni, visszatérhetnek a közösségbe, vagy maradhatnak a mai modern világban is. Bármilyen furcsa is számunkra, ők a visszatérést választják, aki marad, azzal nagyon gyakran minden kapcsolatot megszakítanak szüleik, hozzátartozóik.

Linda Castello krimisorozatban megjelent könyvei, - melyeknek mindig ugyanaz a főszereplője - ebbe a világba kalauzolja el az olvasót. Nem csak a gyilkosságok, a nyomozás menete, a váratlan fordulatok teszik izgalmassá könyveit, hanem ennek a különleges világnak a bemutatása is.

Tölgyesi Tibor  

Megosztás:


 

EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.